Sarkadi Tesco-ügy: puhák-e a jogszabályok?
A Beol.hu által is feldolgozott sarkadi Tesco-ügy kapcsán több olvasó jelezte szóban és írásban, hogy vajon a jogszabályok miatt tehetetlenek a hatóságok, vagy csak nem jól alkalmazzák a meglévőket. A Büntető Törvénykönyv alaposabb átvizsgálása után egyértelművé válik, hogy az utóbbiről van szó, hiszen…. (vonatkozó rész kiemelve…)
Lopás
(Btk. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről)
316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a lopást kisebb értékre, vagy a szabálysértési értékre elkövetett lopást
a) bűnszövetségben,
b) közveszély színhelyén,
c) üzletszerűen,
d) dolog elleni erőszakkal,
e)
f) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve,
g) hamis vagy lopott kulcs használatával,
h) lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére,
i) zsebtolvajlás útján,
j) másnak a bűncselekmény elhárítására képtelen állapotát kihasználva
követik el.
Az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 137. §-ának 9. pontja szerint üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.
(39/2007. BK vélemény - Az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 137. §-ának 9. pontja szerint üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.)



2009. 06. 7., 4:40 de.
Casino 1244337221…
Casino 1244337221…
2009. 06. 7., 12:24 du.
cialis2buy proboards52 com cr link
2009. 06. 7., 12:24 du.
[url=http://news.insurancemax.de/wp-content/data/forum_2/topic_975_ambien_book_dk_guest_site.html]rhode island herbal life weight loss[/url]
2009. 06. 7., 12:25 du.
barbiturate aspirin and codeine