Pofátlanság pénzt kérni a Ptk-magyarázatért
Pofátlanság pénzt kérni a Ptk-magyarázatért
“Pofátlanságnak” tartja a Fidesz frakcióigazgatója, hogy egy szakmai portál hirdetése szerint fizetős konferencia keretében tervezik ismertetni az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hamarosan hatályba lépő szabályait a jogalkalmazókkal - ismerteti a Fidesz közleményét a Nol.hu
Répássy Róbert az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: “több mint pofátlanság”, hogy miután az államfő és a teljes jogász szakma – ügyvédek, ügyészek, bírák – ellenkezése dacára az MSZP-kormány áterőltette az új polgári törvénykönyvet a parlamenten, most – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) részvételével – fizetős szolgáltatás keretében próbálják azt megmagyarázni a jogalkalmazóknak.
Hivatkozik arra: egy szakmai portálon megjelent hirdetésből kiderül, hogy az igazságügyi tárca szakértői április 8-án egy konferencián ismertetik az új Ptk. hamarosan hatályba lépő szabályait, ahová kedvezményesen 19.120 forint plusz áfa ellenében lehet regisztrálni, “aki pedig lecsúszik a nagylelkű engedményről”, az 23.900 forint plusz áfa árán vehet részt a rendezvényen.


